"hiába próbáltam kitérni előle, hirtelen mozdulattal letépte az egyik szárát, a másik pedig enciánostól ott feszült a bal combomon, és közben láthatóvá vált lábam közének feketesége, odakaptam a két kezemet, hogy letakarjam – de nem volt időm elszégyellni magam, mert apám részeg ujjaival rajtam matatott immár, mint aki nem bír ellenállni a csodának, és akkor is megérinti, ha emiatt sóbálvánnyá kell változnia"
- részlet következik Kali Kinga Örökszűz című történetéből. A teljes szöveget A SZÍV KUTYÁJA című kötetben olvashatjátok. A 33 szerző által írt kötet lányok és apák történeteit vonultatja fel.
"Eleinte nem tudtam, mit jelent örökszűznek lenni, apránként jöttem rá, amikor már régen férfiruhában járattak, és amikor már mindenki tudta a faluban, nem leszek asszony soha. Férfiként beszéltek velem és rólam, beavatáskor Dardanáról Dardanra változtatták a nevemet – még anyám sem szólíthatott Danának, mint addig, hacsak titokban nem, amikor kettesben voltunk. Otthon kellett gyakorolnom az új testtartást, úgy kellett tartani a fejemet, mintha máról holnapra vastagabb lenne a nyakam, mintha valami rettentő bikaveszedelemmel kellene szembemennem minden pillanatban – és már az első ilyen napon egy csomag cigarettát is kaptam, a pálinka mellé, amit egyből le kellett dönteni, fenékig, ez volt az első pálinkázós alkalom az életemben, hiszen egy leány nem pálinkázik, és felsajdult az egész bensőm, amint fenékig ittam a poharat, mintha tüzet nyelnék, percekig nem jutottam levegőhöz, nekem legalábbis úgy tűnt; a kocsmában pedig mindenki röhögött, én meg kifutottam a kerítés mellé, és ott pihegtem könnyes szemekkel, és hányni próbáltam, de az sem ment.
A cigarettát később megszoktam, a pálinkát, a puska súlyát a vállamon sosem, és még sok mindent nem, ami ezzel a szüzességgel együtt járt – mert lassan betörtek a férfimunkába is, csákányoztam a követ abból a kevés megművelhető földből, ami a családomnak jutott, s hordtam fel a házunk köré kerítésnek, feszes, fegyelmezett kupacba, mintha legalább védőbástyát építenék, mert az én népemnél szokásszámba ment előre számolni a lehetséges veszedelemmel; de szántottam szamárral, és kukoricát törtem, kórót is arattam az állatoknak, télire. Az asszonysorsról való lemondás mindezek ellenére szabadság volt valamiképpen, bár ezt a szabadságot kisorsolták nekem, helyettem döntötte el az apám. A számomra jó dolgokhoz azonban hamar hozzászoktam, mert jó volt, hogy nyílt színen olvashattam vasárnapokon, amikor kedvem tartotta, mindenki szeme láttára, és hétköznap esténként is, mikor már sötétedett, és nem lehetett dolgozni, szinte bármikor, akkor is, amikor az asszonyoknak már takarodót fújtak a legbelső szobába – különben is, az asszonynak a konyhában a helye, legfeljebb a gyermekek körül, de nem játszhatja a tudóst, könyvvel a kezében, elég, hogy elsajátíthatta a betűvetés csínját-bínját a falu iskolájában. Volt egy könyv Tuzláról, a szénapajta falának egyik résében találtam, azzal tömhette ki valaki még régen, hogy ne ázzon meg a takarmány, porszagú, régi könyv volt, többször átvizült már, penészedett is volt, de azt olvasgattam a legnagyobb élvezettel, azon tanultam meg igazán folyékonyan olvasni, meg azt a sok földrajzi kifejezést és nevet, aztán így Tuzla lett az egyetlen város, amit megismertem, mivel sohasem utaztunk – mert onnan, ahol én születtem, nem lehetett elutazni; hacsak nem számítjuk utazásnak azt az alkalmat, amikor egyszer apámnak jó kedve volt, és az egész családot elvitte magával Koplikba a bajrámra, nem volt ott semmi keresnivalónk, hiszen a mi vidékünkön mindenki katolikus, de nagyvásár volt ott éppen, és sok gyönyörűség a bazárban, és a leánygyermek az ilyesmiben jól érzi magát, hiába, hogy akkor még nagyon kicsi voltam, s keveset láttam a világ dolgaiból. De minden mást is nagy mohósággal olvastam, amit apám otthon tartott, az újságokat, amik nagy becsben voltak nála, mert nagy ritkán jutottak fel hozzánk a hegyre. A Bibliát csak titokban lehetett olvasni Enver Hodzsa besúgói miatt – és én imát is kevesebbet tudtam, mint átkot.
Esténként olykor olvasgattam, de olykor titokban hímezgettünk is anyámmal, lopva, mert nekem már nem volt illendő lányos elfoglaltságokba bocsátkozni, sőt, majdhogynem tilos volt – olykor pedig, akkor is, amikor ez kiderült, mindketten apám haragjának hullámait csillapítottuk, felfogva dühének ütlegekké fajult rezgéseit. Cserszömörce levével festettük meg a selyemfonalat, ami még anyám nagyanyjától maradt meg, már amit nem ettek meg belőle a férgek, meg enciánvirággal is. Gyönyörű színeket hoztunk ki, amilyenekkel csak a természet versenghet – és én ilyenkor ismét Dana lehettem átmenetileg, ha csupán anyám meg önmagam előtt is. És egyszer nagy titkosan egy női alsóneműt varrtam magamnak, körbe enciánokat, csengettyűvirágokat hímeztem rá a szépen festett selyemfonalakkal – egy olyan női nadrágocskát, amilyent egyik újságból néztem ki, ami ki tudja, mi módon tévedt fel a hegyre, a cseppet sem finom emberek közé, oda, ahol a nőknél nincsen szokásban az alsónemű. Valamiért erősen megkívántam, hogy legyen nekem egy ilyen igazi nőnek való darabom, szüzességi fogadalom ide vagy oda, szerettem volna érezni, hogyan simul hozzám az a selyem, már a puszta tudat is egészen megnyugtatott, hogy a férfiruhám alatt majd aprólékosan hímzett női selyemalsót viselhetek, mint az úri leányok a nagy városokban, vagy Tuzlában akár – és amely ráadásul olyan hímzéssel van díszítve, ami itt tiltott is immár országszerte. Már majdnem készre hímeztem az enciánokat az alsó részen, ami a combra simul, amikor hirtelen ötlettel felpróbáltam, nem volt a közelben senki, anyám már régen lefeküdt, apám valószínűleg a kocsmában tavlizott, s osztotta a politikát. A selyem hűsebb és simogatóbb volt, mint valaha is elképzeltem. Női titkom fekete szőrzete kissé áttetszett rajta, mert hiába voltam fiatal, nálunk a leánygyermekek korán érnek, de szépen illett rám az alsó, se szűk nem volt, sem bő, éppen kényelmesen elfértem benne, és a férfinadrágom szárában is elfért feltűnés nélkül egy ilyen leheletnyi anyag. A nagy ruhásszekrény ajtaján volt az egyetlen tükör, be kellett mennem a tisztaszobába, meg kellett néznem magam, milyen lennék asszonyosan. Kicsit bele is feledkezhettem önmagam látványába, és arra gondoltam, mennyire nagyon örülne egy férfi, bármelyik is, ha engem most így látna – amikor apám alakja tornyosult fel hirtelen a szoba félhomályában. Egy rövidke pillanatig farkasszemet néztünk, az ő szeme mintha villámokat szórt volna, aztán én elkaptam a tekintetemet, lesütöttem a szememet, mint valaki, aki rettenetes bűnt követett el éppen, és elkezdtem magamban imádkozni, azt az imát mormoltam, amit anyám kisgyerekkoromban tanított nekem, amit akkor kellett mondani, ha féltem a sötétben. Apám odaugrott hozzám, lerángatta rólam a selyembugyit, hiába próbáltam kitérni előle, hirtelen mozdulattal letépte az egyik szárát, a másik pedig enciánostól ott feszült a bal combomon, és közben láthatóvá vált lábam közének feketesége, odakaptam a két kezemet, hogy letakarjam – de nem volt időm elszégyellni magam, mert apám részeg ujjaival rajtam matatott immár, mint aki nem bír ellenállni a csodának, és akkor is megérinti, ha emiatt sóbálvánnyá kell változnia. Próbáltam lelökni magamról, de megütött, nem is egyszer, aztán ledobott a tisztaszoba padlójára, arra a szőnyegre, amire cipővel nem volt szabad lépni még gyerekkorunkban sem, és ott lihegett rajtam, cefreszagú lehelettel, és azt suttogta szinte kiabálva, most megmutatom neked, amit soha máskor nem szabad megtapasztalnod, mert te sosem leszel asszony, de most kivételesen megmutatom neked, milyen más asszonyok sorsa, mert jó apád vagyok neked. Nem sikoltottam, mert féltem, tudtam, ha zajt csinálok, verni fog, összeszorított fogakkal bámultam a szoba sarkában egy pókhálót, amennyire ez padlón fekvő helyzetemből látszott, tűrtem a fájdalmat, ami ennek az embernek az ügyködését kísérte, aki végül is az apám. A pók szőtte tovább a hálóját a sarokban, mintha mi sem történt volna, és biztosan zajt csaphatott az apám, de már nem jutott el hozzám semmi ebből, csak valahonnan távolról szólongatott a fájdalom, megszűnt az idő, és ahogy mozgott rajtam nehezen és hörögve, de azért ütemesen, meg-meglengett a nagyszekrény tükrös ajtaja, és a tükörben ott láttam az anyámat, hálóingben, immár kendő nélkül, szétzilált hajjal, hol feltűnt, hol eltűnt, hol feltűnt, hol eltűnt, mintha ott is lenne meg nem is, látná is meg nem is ezt, amit az apám nekem tanít – aztán a pókot nem néztem már, az anyám arcát néztem, a tükör minden villanásánál-lengésénél más és más volt az arca, csodálkozó, kétségbeesett, tehetetlen, dühös, féltékeny, gyűlölködő, aztán már nem láttam őt ott többet, visszament az ágyába, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, sőt nem láttam őt soha többé, mert még azon az éjszakán elszöktem otthonról."
Mit mondtak a Szomjas oázisról ők hatan?
Kepes, Makk, Vekerdy, Csányi, Hajós, "Esterházy"
http://szomjasoazis.blog.hu/2009/08/06/mit_mondtak_a_szomjas_oazisrol
Vissza a Szomjas oázisba!
a Szomjas oázis és az Éjszakai állatkert tartalomjegyzéke,
bemutatkoznak a szerzők képben és szövegben itt:
A két antológiában 56-56 történetet olvashatnak azok, akiket érdekel a női test és szexualitás témája. A történeteket a szerzők igyekeztek női szempontból megírni. A Kitakart Psyché sorozat célja a női szempont irodalmi feldolgozása, bemutatása. A világ, ahogy nők látják, egyrészt a maguk individuális sokféleségében/ükben, másrészt mégis sok tekintetben közös biológiai, történelmi, társadalmi szempontjából/jukból.
Utolsó kommentek